A műtét
A klinikára való megérkezés után, azonnal a kórterembe kísértek, ami egy kétágyas, fürdőszobás, TV-vel felszerelt szoba. Bemutatkozott a nővérke, mindennek a működését elmagyarázta, (TV, ágy) és megkért, hogy a fertőtlenítő szappanos zuhanyozás után az odakészített steril cuccokba bújjak.
Nemsokára megjelent Bajusz doktor és egy filctollal kiélte művészi hajlamait. Megbeszéltük, hogy a műtét során szabadkezet kap tőlem, és azt csinál, amit jónak lát. Így is lett.
A rajzolás után a műtősnő érkezett, aki a hajamat rendezte el és annyira cuki volt, hogy úgy éreztem magam, mint egy kislány, akit anyukája babusgat.
Őt az altató orvos követte, aki, miután kikérdezett és minden papírt kitöltött, bíztatóan megszorította a kezem és biztosított arról, hogy igen jót fogok aludni.Be is tartotta a szavát.
A Műtősnő jött értem, bementünk a műtőbe, felfeküdtem a műtő asztalra. Rámtették a vérnyomás mérőt és onnan derült ki, hogy azért be vagyok tojva, hogy a szokásos maximum 110 helyett, most 140-es vérnyomást mértek. Tehát mégis csak izgulok: ezzel a gondolattal jól elvoltam, így nem is nagyon viselt meg, mikor vénásan megkaptam az altatót, pedig tűiszonyom van és legjobban ettől rettegtem. Azt mondta a Doktor úr, hogy most vagy nagyon sokat kezdek beszélni, vagy rögtön elalszom. Ekkor megint egy gondolat suhant át az agyamon, hogy Istenem irgalmazz ezeknek a rendes embereknek és inkább aludjak, de ezt a gondolatsort már nem tudtam bejefezni, mert nagyon mély álomba merültem. Még álmodtam is.
Amikor felébresztettek, az első mondatom az volt, hogy nagyon fáj a sarkam, a második pedig, hogy hány óra van. 1-kor mentem be a műtőbe és ekkor majdnem 6 óra volt. Nahát!